Egy kor dal- és slágerkultúrája minden társadalmi korszakban hű tükre volt a létező társadalmi viszonyoknak. Nem véletlen, hogy megjelenésekor a Táncdalfesztivál intézménye nem csupán egyszerűen az egycsatornás televíziózás szórakoztató népünnepélye, hanem a társadalmi közérzet vulkánszerű kitörése volt. Itt kapott először nyilvánosságot a magyar rockzene akkor induló, mára már klasszikussá vált élvonala, a Metro, az Illés, az Omega, a Hungária stb., itt váltak valódi ikonokká Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Koós János, Korda György, Szécsi Pál és még sokan mások. A máig széles körben ismert slágerek a mindennapok szinte minden vonatkozásáról szóltak, felvillantották kimondott és titkolt vágyainkat, érzelmeinket, virágnyelven szóltak korlátainkról, bezártságunkról, szenvedéseinkről, melyet mégis átitatott a Kádár-korszak sugallta naivitás, összekacsintás, a „legvidámabb barakk” humora, a kiváló szerzők által felhasznált, a magyar kabaré-műfaj klasszikusaitól örökölt képes beszéd, pesti humor és derű.
Produkciónk a táncdalfesztivál estjeinek műsorkínálatát idézi: a szignált és a műsorvezetők felvezetését, a fesztiválprogram szünetében sorra kerülő TV híradót, esti verset és időjárás jelentést, majd az eredményhirdetést. Mindezek szövegét a kor tényei, valóságos híranyaga szolgáltatják, melyekbe minduntalan beleszövődnek a slágerek sorai. A fesztiválprogramban felhangzó dalok pedig megelevenednek, megtörténik a bennük foglalt sztori vagy tartalom, hol ironikusan, hol parodisztikusan, hol pedig fájdalmasan, kordokumentummá emelve a dalban foglalt, rejtett érzelmet, üzenetet. Mulattató, nosztalgikus, néhol „retro” ízek mellett a darab igazi sugallata, az, hogy nevetve tudjunk búcsúzni múltunkból, egy „szocialista operett világtól” - tól, ragaszkodva azért akkor megélt és ma újra termelődő gondjaikhoz, vágyainkhoz, az akkor is létező értékekhez.
